TV csatornák és műsorgyártók
Gondolj rám

Gondolj rám

Kern András a legsikeresebb hazai színeszek között van, de rendezőként is megcsillogtatta már tudását, többek között a Sztracsatella- ban vagy a Miniszter félrelép- ben. Színészként 2010-ben is láthattuk a moziban a tehetséges színészt a Halálkeringő című thrillerben.

Idén Vámos Miklós Halhatatlan című novellája nyomán egy forgatókönyv készült Gondolj rám címmel, amely Kern András és Vámos Miklós nevéhez fűződik és június közepén el is kezdődnek a forgatások. Előreláthatóan 35 napig tart a forgatás Budapesten, a film költségvetések hozzávetőlegesen 335 millió forintra rúgnak, és remélhetőleg nagyot durran majd jövőre a mozikban.

A film főszereplője maga a rendező, Kern András Eszenyi Enikő oldalán, aki egy orvosprofesszort alakít majd. Munkája során sokszor találja szembe magát a halál kérdésével, de mindig ő a rossz hír közlője, amíg egyszer fordul a kocka. Mikor halálos betegségéről tudomást szerez, mindenkit el akar űzni maga mellől, hogy ne okozzon szeretteinek fájdalmat majd az elvesztése.

Fura történet, szuper szereplőkkel, amelyet tervek szerint jövő év februárjában lát majd a nagyérdemű a mozikban.