TV csatornák és műsorgyártók
Üzletvilágítás

Üzletvilágítás

Az üzletünk célja az, hogy minél több bevételre tegyünk szert. Csakis jogszabályi keretek között tegyük ezt meg! Az EU sok mindent szabályoz, amelyeket jó ha betartunk. Az állam pedig folyamatosan növeli az adókat. Ezt kompenzálnunk kell. Hogy miként? Az üzletvilágítás során használt LED izzókkal! Ezek kicsit többe kerülnek, de sokat tudunk velük spórolni hosszú távon. Ezeket az izzókat energiatakarékosra fejlesztették ki. Hosszan világítanak. Több üzemórát bírnak ki, mint a hagyományos izzók. Ezt azzal érik el, hogy kevesebb az energiafelhasználásuk. Így csak addig fognak áramot használni, amíg be nem melegednek. Ez körülbelül fél óra. Ha pedig egy olyan izzóról van szó, amely 2 W-ot fogyaszt óránként, nem fogunk sokat fizetni. Az üzletvilágítás során használt izzókat, természetesen az Európai Unió is szabályozza. Nem is gondolnánk, hogy a cégeket milyen törvényi keretek közé szorítják. A törvényeket próbáljuk meg nem megszegni. Ez lehet, hogy nagyobb kiadásokat fog jelenti, azonban az üzletvilágítás majd behozza a lemaradást. Hiszen akár 10-20 %-kal is meg tudja növelni bevételeinket az évek során.