TV csatornák és műsorgyártók

De La Motte Kastély

Az értékeink csak úgy maradhatnak fenn a jövő nemzedék számára, ha már most gondoskodunk arról, hogy a lehető legjobb állapotban hagyjuk hátra nekik. A De La Motte Kastély Noszvaj egyik büszkesége. Aki arra jár, biztosan útjába ejti a kastélyt is. Ehhez azonban nemcsak az kellett, hogy annak idején Báró Szepessy Sámuel megálmodja és elkezdje az építtetést, hanem az is, hogy a rá következő tulajdonosok, mint gróf Andrásy Antal és annak özvegye is nagy becsben tartsák az épületet.

Hatalmas feladat volt ez, hiszen a kastélyban több mint 30 szoba található, amelyekhez egy különleges előtérből lehet eljutni. A falfestmények és eredeti tárgyak mai állapota pedig a következő tulajdonosok áldásos munkáját dicsérik. A De La Motte Kastély küszöbét átlépve, a látogatót teljesen áthatja a hely hangulata. Az eredetiségre való törekvés mégis a lakhatóság megtartásának érzékeny egyensúlya, amit nem érdemes megbontani. Ennek az egyensúlynak a megtartásában igyekeznek a mostani tulajdonosok is, hiszen a kastély szobái akár ki is vehetőek.

Ha csak a nyílászárókat vesszük górcső alá, akkor megfigyelhető, hogy még mindig az eredetiek vannak a De La Motte Kastély ajtóin. A kastélyhoz tartozó angolkertet is az eredeti pompájában tekinthetik meg. Igazán lélegzetelállító és grandiózus kert van ugyanis a De La Motte Kastély telkén. Aki ide tervezi az esküvőjét, biztosan szeretne néhány képet emlékbe a kert bokrai és fái között. A kert az akkori francia stílust követi, az akkori megrendelő ízlés-világát tükrözi még ma is. A De La Motte Kastély előterében lévő pompa is vonzza a fotósokat, hiszen nem akárhol készíthet ilyen csodás környezetben képet az ifjú párról.

Ugyanakkor, a madaras szoba is kedvelt helyszín az örök emléknek szánt fényképek elkészítéséhez. Ebből is látszik, hogy a grófok és bárók idejében is mennyire tisztelték és szerették a természetet. Azonban ez nem mindegyik kastélyban érhető tetten. Nem hiába büszkék a noszvajiak a De La Motte Kastély szépségére. Olyan egyedi épülettel rendelkeznek, amelyiknek eredeti állapotát a jövő nemzedékek is fenn kell tartsák ahhoz, hogy a valódi értéke megmaradhasson.