- Elektronikus zenei DJ-k/ producerek
-


Andro
2006 végén első magyarként került fel a világ legrangosabb dj listájára, a brit Dj Mag top 250-ébe, 146.-ként. Röviddel ezután megalapította saját, digitális kiadóját, ahol a remixverseny nyertes Karányi remixei után további saját zenéket és remixeket tervez kiadni. Leginkább önállóan szeret alkotni az otthona nyugalmában, ami néha nehezen valósítható meg, tekintve, hogy öccse egy metálbanda tagja, így stílusok kavalkádjától zeng a ház. 24 évesen azonban még mindig ugyanúgy alkot, mint tizenegy éve: egyetlen számítógéppel.
www.myspace.com/androboyband

Jay Lumen
Ministry Of Sound (London), Sanctuary (Dubai), Beehive (Passo Fundo, Brazília), Roxy Club (Prága), stb? néhány nemzetközi klublegenda, ahol Jay Lumen a hazai bulik mellett az elmúlt időszakban megfordult. Zenéi a legnagyobb kiadók (Renaissance, Global Underground, Audio Therapy, Hotfingers, stb?) égisze alatt, a legkülönbözőbb toplistákon tűnnek fel rendszeresen (Beatport, Club Chart UK, stb), ezen felül számos No1 dalt is jegyez. Rendkívül technikás és pontos DJ szettjeire elsősorban a tech house, techno és progressive zenei világ a jellemző, melyet egyedi stílusban prezentál hétről - hétre.www.myspace.com/jaylumen

Snake Sedrick
Snake Sedrick több mint 50 nemzetközi megjelenést tudhat maga mögött, olyan kiadóknál, mint a Magik Muzik, Noir Music, Baroque vagy a Tilth Music.
A kezdetben kizárólag progressive house-t készítő dj/producer, djként jelentős stílusváltáson ment keresztül, főidős tech-house, és az intelligens techno / minimal techno között lavírozik. Legutóbb Szerbiában és Oroszországban pörgetett nagy sikerrel.
www.myspace.com/snakesedrick www.snakesedrick.hu

SanFranciscoBeat
...miután elkészítette saját önálló lemezét, ami 2008-ban látott napvilágot és az After.Hours névre keresztelte. Hangzásvilágában teljesen egyedülálló és rengeteg újjítást tartalmaz a lemez. Nem régiben megjelent maxi lemeze a FADE recordsnál a vártnál is nagyobb sikert hozott hisz olyan nevek pörgették mint Hernan Cattaneo Chris Fortier, Jeff Bennett, vagy a világsztár SASHA...
www.myspace.com/sanfranciscobeat

Chriss
Szinte minden évben jelennek meg mixalbumai, összes közül a legkimagaslóbb a nagy múltú angol Renaissance kiadónál megjelent Renaissance Hungary albuma. Sorra jelennek meg zenéi nagy, neves kiadóknál világszerte, például a Panamát a Global Underground jelentette meg Nick Warren Lima című albumán, illetve a Quasar nagy slágerét, a Wold Beach című tracket a sikeres Vapour Records jelentette meg.
http://www.myspace.com/chrisscroat

Andrewboy
Először 14 évesen kezdett megismerkedni a Dj szakma alapjaival. Akkori tanítómesterei Magyarország legsikeresebb lemezlovasai voltak, akik elérhetővé tették számára az elindulást a pályán. A pontos mixelés, scrach-elés tudománya egyedi stílust adott Andrewnak, amelyre hamar felfigyelt a szakma. A 90-es évek elején részt vett egy Dj versenyen, melyet a legfiatalabb Dj-ként meg is nyert.
www.myspace.com/djandrewboy

James Cole
?Stílusát tekintve a deep tribal és minimal house áll hozzá a legközelebb, de az ambient, downtempo-s lemezektől az techno-ig nagyon széles skálán mozog szetjei alkalmával, attól függően, hogy warm up szerepben, vagy főidőben játszik, ugyanakkor mégis kerek egészet alkot zenei világa?
www.djbadgirls.hu

Pat Duff
?Stílusa, technikai tudása teljesen egyedi a hazai progressive szcénában, pillanatról-pillanatra képes váltani, együtt él és mozog a közönséggel, ugyanakkor egységes egészet alkot. DINAMIKA! Ez az szó jellemzi azt a kisugárzást, ami körülveszi, amely árad a zenéjéből éppúgy, mint a látványos, ugyanakkor sohasem öncélú mixelési technikából?
www.djbadgirls.hu

Shabaam
?A megújult Koronában már hivatalos rezidensként kapott szereplési lehetőséget, így kis idő után egyenes út vezetett a kisteremből a nagyba, hogy ott is bizonyíthassa - méltó erre a szerepkörre is! Shabee jelenleg egy főiskola hallgatója, a diploma megszerzése után mindenképp ezen a területen szeretne majd továbbra is tevékenykedni?
www.djbadgirls.hu

Belocca
Belocca, a hazai tech house dj/producerek egyik legkiemelkedőbb alakja. A 2009-es év elején máris 4 új megjelenést tudhat magáénak. Január végén jelent meg a ? Muzikjunki ? True Or False? "-ra készített átirata, Roger Sanchez kiadójánál, a Stealth Records-nál. Hamarosan új kiadvánnyal rukkol elő, a Noir Music következő válogatásán. 2007 októberében Amsterdamban az ADE-n olyan nevek mellett játszhatott, mint: Ron Caroll, Bingo Players, vagy Funkerman.
www.myspace.com/belocca

Jankec
?Jankec a legnagyobb erőbedobással, elszántsággal és megvalósításra váró tervekkel indul neki a 2009-es évnek, ami nagy meglepetéseket tartogat rajongói és a szakma számára.Készülnek az új dalok! Lassan finishbe ér annak a videóklipnek a forgatása, amit a ?Camoflge - Love Is A Shield? klasszikus himnusz feldolgozásához forgatnak?
www.jankec.hu
- Modern tánczenei lemezlovasok
-


Hamvai PG
Bio

Kató Lajos (Dreamhall rezidens)
33 éves, pár ezres bakelitlemez gyűjteménnyel rendelkező, "nemdj"(mert ugye manapság már mindenki az), szórakoztató nagyiparos vagyok. A 15 éves éjszakai pályafutásom(????)főbb megállói a következők: 1995.Hungarian DMC bajnokság 3., majd 1996-ban 2. helyezés. Itt már Dvoracsek Györgynél dolgozhattam, a legendás Rock Cafe-ban, illetve Sancho-ban. 1998 nyarán lekerültem az Alsóőrsi Dexion diszkóba, ahol azóta is megtalálható vagyok nyaranta. Közben 1999-től dolgoztam a Bp.-i Portside-ban és ennek a helynek a szabadtéri változatában, a Partside-ban. Országjáró helyszíneim voltak: Győr, Komárom, Miskolc...stb. 2008-tól szombatonként dolgozom a Székesfehérvári Dreamhall klubban, ami jelen pillanatban Nyugat-Magyarország meghatározó szórakozóhelye.

IbronT (Dreamhall rezidens)
Bio

Gróf & White
Bio

Kalocsay
Kalocsay Mihály
- Lemezlovas és rádiós műsorvezető
- 1995-től dolgozik az éjszakában.
- Több szórakozóhely házigazdája volt....
(Park night club,West side,Fregatt és Dodge city)
- Jelenleg Siófok egyik közkedvelt szórakozóhelyének a Captain Morgan
Bulihajónak a rezidense.
www.kalocsay.hu

Crash
Bio

Mark Red
Bio

Nyeste
Bio

Gyufi
Bio
- Külföldi sztárvendégek
-


Anthony Pappa (UK)
Bio
www.myspace.com/anthonypappa

Luca Bacchetti (IT)
Luca Bacchetti minden bizonnyal az egyik legismertebb olasz származású, techno-house producer. Munkássága során a hip-hop-ból, a drum & bass-ből és a Jazz-ből is merít. Dolgozott már Dubfire-nek és Josh Wink kiadójának is, 2008 ban elnyerte a Beatport "legjobb művész" címét. Remixelt Danny Tenaglia-nak és Paul Ritch nek is, élő szettjeiben a techno, a house és a minimál is erőteljes szerepet játszik. Az egyik legfoglalkoztatottabb olasz származású dj jelenleg, Berlintől, New York-ig ismerik a nevét...
www.myspace.com/lucabacchetti

Eelke Kleijn (NL)
2003 ban, az első bakelit megjelenését már John Digweed és Seb Fontain is játszotta. Jónéhány sikeres megjelenés után, bombaként robbant a "8 bit era" című zenéje, amit Nick Warren-től is hallhattunk a Global Underground 30. korongján! Ez után Hernan Cattaneo és Dave Seaman mix lemezeire is felkerült. DJ ként pörgetett már Jordániában, Libanonban, Ukrajnában, Mexicoban, Buenos Aires-ben Hernan Cattaneo warmup-ja is volt...
www.eelkekleijn.nl

Noir (DN)
2007-ben robbant be a köztudatba René Kristensen vagyis Noir, a koppenhágai dj/producer. 2008-ban "Super Skunk" című zenéjére remixet készített Deadmau5 is. Ez után sorra jelentek meg jobbnál jobb művei és remixei mint pl.: "Black sniper", "Click it", "Enjoy the silence" vagy a "The world off" melyet Dubfire, Digweed és Sasha is, előszeretettel pörget napjainkban. 2008-ban jelent meg a "Dark Stars" válogatás is amelyre Snake Sedrick és Belocca munkái is felkerültek.
www.noir-music.com

Silky (UK)
Bio
www.myspace.com/silkydj
Fellépők
Útjára indult végre az oldalunk ezen pontja is, mely a hazai és külföldi fellépőinket hivatott bemutatni nektek egy rövid bemutatkozóval... ha van olyan akit szerettek vagy még nem ismertek itt többet megtudhattok majd róluk, ellátogathattok weboldalaikra, myspace site-jukra és meghallgathatjátok - letölthetiek az éppen aktuális általuk játszott mixeket is.Válasszatok a három kategória közül s megismerkedhettek a Dreamhall átlal már vendégül látott dj-kkel, producerekkel...


