TV csatornák és műsorgyártók
Profi kertépítés Budapesten

Profi kertépítés Budapesten

A kertépítéskor a szakértő mindig egy előre meghatározott, pontos lépésekből álló munkafolyamatot követ. A kertépítés Budapesten a komplex tervre alapszik, ami több okból is jó. Először is segít a kerttervezőnek számon tartani, hogy mit végzett el eddig, épp hol tart és mi a következő lépés, illetve a kuncsaft is láthatja ez alapján, hogy épp miként áll az egész projekt.

A kertépítés Budapesten először is a meglévő növények és tereptárgyak eltüntetésével kezdődik, vagy a megőrzésük érdekében tett óvintézkedésekkel kezdődik, attól függően, hogy melyik a jobb megoldás és mit akar az ügyfél. Az épülő kertben lehetnek olyan növények vagy burkolatok, amelyek a lakóknak kedvesek, fontosak, és ezektől nem akarnak megválni. Szerencsére nem is kell.

A kertépítés Budapesten úgy is történhet a kedvelt virágok megmaradhatnak. Persze azok, amikre nincs szükség, eltávolításra kerülnek. Ha ez megvan, jöhet a kert tereprendezése és előkészítése. Ekkor az építkezési törmeléktől és a szükségtelen talajtól szabadítja meg a szaki a kertet. Már a kertépítés első lépéseként ajánlott a gyomirtózás.

A kertépítés Budapesten következő fontos lépése a talajmunka. A munkafolyamat végeredményeként a kívánt szintek termőfölddel vannak beállítva, és egymáshoz igazítva. Amennyiben talajdúsításra is szükség van, akkor a szintek beállítása előtt az altalaj dúsítását kell előbb elvégezni. Ez után pedig jöhet a műtrágyázás.

Ez mind szép és jó, de a kliensek arra is kíváncsiak, hogy mennyi az annyi, tehát a kertépítés ár mit is takar? Azonban a helyzet nem egyszerű, hiszen a végső árat sok minden befolyásolja. Azért, hogy az ember jobban megértse a dolgokat, a kerttervező egy példával is élhet. Mondjuk egy 350 négyzetméteres kertnél, ahol a vízhozam 30 l/p és 50 l/p körül mozog, akár több tízezer forintos eltérés is lehet.

Emellett fontos még a víznyomás, a napos/árnyékos felületek megoszlása, a kert tagoltsága, az uralkodó széljárás és a növényzet. Ezek mind olyan tényezők, amelyektől nagymértékben függ a végső kertépítés ár. Ahhoz, hogy a kuncsaft egy tisztább képet kapjon, fontos a helyszíni felmérés és persze a megfelelő adatokra épülő tervezés. Ezáltal a kertépítés ár pontosabban meghatározható.