TV csatornák és műsorgyártók
Forrás: RTL Klub/Sajtóklub

Forrás: RTL Klub/Sajtóklub

A Hadas Kriszta által vezetett Nagyszám! műsor ezentúl vasárnap jelentkezik az esti film után az RTL II csatornáján. Az eheti műsor témája a közérzet, életérzés lesz. Az adásból kiderül, hogy a zenészek miként viszonyultak egymáshoz a 60-as és 70-es években. Presser Gábor úgy emlékezett vissza, hogy mindenkinek útjában volt a másik személy. Erre a helyzetre utal az Ugye mi jó barátunk vagyunk című dal is, amely tulajdonképpen az árulásról szól. A KFT együttes ismert Afrika című slágere pedig R-GO paródiának készült. A Csík Zenekar és Rúzsa Magdi közös munkája azonban jó példája az összetartozás erősítésének.

Felcser Máté gondolatai megérintették a műsorvezetőt, aki úgy nyilatkozott, hogy nagyon szereti a Punnany Massif számait, ugyanis egy kényszerektől mentes életérzést mutatott be számára az énekes. Az énekes úgy nyilatkozott, hogy mindig tudta miként adja lejjebb az igényszintjét, azért, hogy ne kelljen megmozdulnia valamiért. Mikor elment egy állásinterjúra, tudta, hogy az adott munkáltató nem rá gondolt.