TV csatornák és műsorgyártók
gyermekszépségverseny

Gyermekszépségverseny

A tehetségről köztudott, hogy mindenképpen utat tör magának, hiszen nem lehet örökké korlátok közé szorítani a bennünk szunnyadó kreatív önkifejezésre való hajlamot. A kérdés már csak az, hány éves kortól lássunk neki a gyermekünk veleszületett adottságainak a fejlesztéséhez? Nos, a gyermekszépségverseny megmérettetését indokolt még abban az esetben is komolyabban mérlegelni, ha a csemeténk vonzódik a színpadi élethez és szerepléshez.

Nem minden gyermek viseli jól a pszichikai terhelést, amit ezek a versenyek okozhatnak. Persze minden gyerkőc más, így azt sem lehet tűpontosan megsaccolni, milyen következményei lesznek az esetleges győzelemnek vagy vereségnek. Szülőként a mi feladtunk felmérni a család szeme fényének az érettségi szintjét ahhoz, hogy nyugodt szívvel adhassuk le a jelentkezést.

Ha kicsit is bizonytalanok vagyunk, inkább ne „erőltessük” a gyermekszépségversenyen való részvételt. Bár az is könnyen megtörténhet, hogy a gyerkőc valóságos őstehetség, akinek a verseny kitűnő ugródeszkaként szolgál.