TV csatornák és műsorgyártók
futóbicikli

Futóbicikli

A kicsik igen mozgékonyak és tele vannak energiával. Ezt a rengeteg energiát persze le kell vezetni valamivel. Erre a futóbicikli tökéletesen alkalmas, hiszen minden csöppség imádja. Eleinte csak tologatják, majd úgy száguldoznak vele, hogy a szülők alig bírják követni, az akár órákig is tartó ralikat.

Egy ilyen kerékpárt a használója lábbal tol, hiszen nem tartozik hozzá pedál. A későbbi bicikli „elő-követe”, hiszen ezt rendszeresen használva a gyermek gyorsan megtanul egyensúlyozni és helyesen ülni a bringán. A futóbicikli tehát tanulóbiciklinek is nevezhető, hiszen a pedállal való tekerésen kívül, már mindent tud a lurkó az „igazi” birtokbavétele előtt.

A kis használójának roppant szórakoztató, hiszen igazi élmény egy ilyen vasparipával száguldozni a parkban vagy az udvaron. A futóbicikli a szórakoztató jellege mellett, a mozgást és az egyensúlyt is nagyban támogatja. Remek kikapcsolódás, sportolási lehetőség, amit érdemes már a csemete egészen zsenge korában beszerezni, hiszen remekül kihasználhatóak az adottságai.